Endokrinológia

Dr. Szücs Nikolette

endokrinológus

Summa cum laude minősítéssel végzett a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán 1993-ban. 21 éve megszakítás nélkül a Semmelweis Egyetem II. sz. Belklinikáján dolgozik. Jelenleg osztályvezető egyetemi adjunktusként. 1999-ben belgyógyászatból, 2002-ben endokrinológiából jeles eredménnyel szakvizsgázott. 2006-ban a Semmelweis Egyetem Doktori Iskolájában elnyerte a PhD fokozatot. Aktuálisan a Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság Vezetőségének a tagja, nagy hangsúlyt fordít a megelőzésre.

Szerdai napokon délután 16-20 óra között endokrinológiai és belgyógyászati rendelésén várja a hozzá fordulókat A Tenuitas Egészség Stúdióban, előzetes bejelentkezés alapján.

GYORS BEJELENTKEZÉS TELEFONON:
+36 20 540 5420

TUDTA, HOGY HORMONRENDSZERÜNK RENDELLENES MŰKÖDÉSE TESTÜNK MINDEN FUNKCIÓJÁRA HATÁSSAL VAN?

Hajlamosak vagyunk néhány jelentéktelennek tűnő jelet nem figyelembe venni, mint például a fáradékonyság, vagy a magas vérnyomás, a cukorbetegség vagy a hajhullás.
A hormonháztartás zavaraira utaló tünetek közül néhány ráadásul igen intim probléma, ami túl azon, hogy nem tudjuk, hogy kihez is forduljunk vele, természetes gátlást ébreszt bennünk. Ez hölgyeknél a túlzott szőrösödés, az indokolatlan hízás vagy fogyás, a rendszertelen menstruáció, vagy a meddőség gyanúja. Az uraknál pedig a potencia zavarok, a meddőség gyanúja, vagy a megnagyobbodott emlő.

EGY ENDOKRINOLÓGIAI KIVIZSGÁLÁS RENGETEG PROBLÉMÁRA ADHAT MAGYARÁZATOT!

Az endokrinológia a belső elválasztású mirigyek – leginkább a pajzsmirigy, a mellékpajzsmirigyek, a mellékvese, a hasnyálmirigy – működésének élettanával, azok betegségeivel foglalkozik. Az endokrinológus pedig ezen szervek vizsgálatával foglalkozik a tünetek okainak kiderítése érdekében.

Az endokrin rendszer hormonjai a központi idegrendszerben ingerületátvivő szerepet töltenek be, és szabályozzák a szervezet működéséhez szükséges energiaforgalmat. Az endokrin mirigyek és az általuk termelt hormonok a test valamennyi sejtjéhez eljutva széles körű, jól meghatározható tevékenységet fejtenek ki.

A külső és belső változásokhoz való alkalmazkodást különböző hormoncsoportok összehangolt munkája szabályozza.

MILYEN PROBLÉMÁKKAL ÉRDEMES ENDOKRINOLÓGUSHOZ FORDULNI?

• Menstruációs zavarok, a petefészek működése, a meddőség, illetve a változó kori panaszok hátterében előforduló hormonális problémák felderítése

• Az impotencia és a férfiak terméketlenségét okozó esetleges hormonális elváltozások diagnosztizálása, kezelése

• Az agyalapi mirigy (hipofízis) működési zavarainak felderítése. A hipofízis zavarai okozhatnak többek között okozhatnak gondokat a tejelválasztás, a vízháztartás szabályozása, illetve a növekedés területein.

• A pajzsmirigy működésének zavarainak felderítése. Ezek lehetnek az alulműködés (hipotireózis), a túlműködés (hipertireózis), a pajzsmirigy gyulladása, illetve autoimmun pajzsmirigy betegségek.

• És még számos egyéb, mint a vérnyomás és a szívműködés szabályozása, a sav-bázis egyensúly, a hőmérséklet, a testsúly változása, izom-zsír-csontszövet aránya.

ENDOKRINOLÓGIA HOSSZAS VÁRÓLISTA NÉLKÜL!

Nálunk, a Tenuitasnál nem szembesül végeláthatatlan várólistával, és előzetes időpont egyeztetéssel kívánjuk megkímélni a hosszas várakozástól. Egészség Stúdiónk meghitt és bizalomteljes hangulata és kollégáink hozzáállása pedig feloldja a kellemetlen tünetek miatt fellépő gátlásos feszültséget.

HOGYAN ZAJLIK EGY ENDOKRINOLÓGIAI KIVIZSGÁLÁS?

  • Kórtörténet  (Anamnesis) felvétele
  • A beteg fizikális vizsgálata
  • Meglévő leletek, vizsgálati eredmények kiértékelése, ezek hiányában beutaló laboratóriumi vizsgálatokra
  • A megfelelő kezelésre, terápiára való javaslattétel

A rendelésre kérjük, hozza magával korábbi leleteit és vizsgálati eredményeit!