Online állapotfelmérés

Akció

Az étkezési rostok szerepe a táplálkozásban

Növényi rostoknak nevezzük a növényi sejtfalakat és a sejtek közötti állományt alkotó anyagokat. Két csoportra oszthatók, a vízben nem oldódó rostok (pl: cellulóz, hemicellulóz, lignin) és a vízben oldódó , vízzel gél formát alkotó rostok (pektin, gumik és nyákok). A lignin kivételével, ezeket az anyagokat nem hasznosuló szénhidrátoknak is nevezzük, mert nem szívódnak fel a vékonybélből. Ellenállnak az emésztőenzimeknek, sok vizet vesznek fel a szervezeten belül és a bélbe kerülő koleszterinben gazdag epesavakat is megkötik (főképpen a pektin). Csökkentik az emésztőenzimek aktivitását és fokozzák a bélmozgást, ezért a salakanyagok rövidebb ideig tartózkodnak a vastagbélben, gyorsabban ürülnek ki.

Az egészséges táplálkozás egyik fontos tétele, hogy a táplálékkal mennyi növényi rost jut a szervezetünkbe. A felnőtteknek legalább 25-30 g, (maximum 40-45 g), gyermekeknek 0,5 g/100 kcal (maximum 25 g) rost bevitelre lenne szükségük naponta, ennél általában kevesebbet, 15-20 g-ot tartalmaz az étrendjük. A rostban dúsabb táplálkozás a betegségek megelőzésében, illetve a már kialakult betegségek kezelésében, gyógyításában fontos szerepet játszik. 

A rostszegény étrend számos elváltozást okozhat. A bél megbetegedései: székrekedés, bélfal-kiboltosodás (divertikulumok), bélpolip, bélrák. Anyagcsere betegségek alakulhatnak ki ilyen például az elhízás, felnőttkori cukorbetegség, kóros vérzsír szintek. A napi 30-40 g rost elfogyasztása után az ételek gyorsabban haladnak át a tápcsatornán, a káros kémiai vegyületek rövidebb ideig tartózkodnak a bélrendszerben, így csökken a fenti betegségek kialakulási lehetősége. 

Összefüggés van a rostfogyasztás és a vérzsír szintek között is. Ha kevés rost kerül a szervezetbe, magas lesz a vérszérum koleszterin- és triglicerid szintje. A vékonybélbe jutó epesavak koleszterint is tartalmaznak. A pektin megköti az epesavakat, ezzel elősegíti a koleszterin kiürülését - a széklettel távoznak a szervezetből. 

 

 

A megfelelő mennyiségű rostfelvétel az elhízás okozta cukorbetegség kialakulását is megakadályozhatja. A sok kalóriát adó zsír, cukor, a kevés rágást igénylő élelmiszerek fogyasztása, valamint a mozgásszegény életmód elhízáshoz, a vércukorszint emelkedéséhez vezethet. Először fokozódik a szervezet inzulin elválasztása, majd kimerül a hasnyálmirigy hormontermelése, és 2-es típusú cukorbetegség alakul ki. 

A rostok erőteljesebb rágást igényelnek. A megfelelő szájápolással együtt segítik -gyermekkorban és felnőttkorban is - megelőzni a fogszuvasodást és az ínysorvadást

A fogyókúrában is érvényesülnek előnyös tulajdonságaik. A rostok vizet vesznek fel, ettől a gyomorban megduzzadnak, teltségérzetet okoznak, ezért kevesebbet eszünk, így a fogyókúra is könnyebb. Csökkentik a vékonybélben az emésztőenzimek hatását is. A rostok nem bomlanak le, nem szívódnak fel, ezért lassul, csökken az energiát szolgáltató tápanyagok (zsírok, szénhidrátok, fehérjék) felszívódása. 

Általános javaslat: naponta 6-8 adagban igyunk meg 1,5-2,5 liter folyadékot a rostfogyasztás mellé. A rostok nagy vízmegkötő képességgel rendelkeznek, ha a szervezetben kevés a víz, akkor nem tudnak folyadékot felvenni, nem képesek megduzzadni és ez komoly emésztési panaszokat okozhat. 

A rostszegény étkezésről csak fokozatosan térjünk át a rostdúsra. Naponta kis adagokban növeljük a növényi rostok mennyiségét, hogy a szervezet alkalmazkodni tudjon, különben puffadás, görcsök, székrekedés alakul ki. 

Rostforrásaink: a teljes kiőrlésű lisztből készült termékek (például kenyerek, száraztészták, korpás és magos zsemlék, kiflik), zöldség- és főzelékfélék, gyümölcsök.

 

 

Élelmiszerek rosttartalma
(100 g tisztított élelmiszerre vonatkoztatva) 

Gabonák
g/100g
Bab (száraz)
24
Bakonyi barna kenyér
10
Burgonya (nyári)
2,85
Búzakorpa
54
Búzaliszt
4,53
Búzadara
4,7
Búzacsíra
20
Cracottes
16,1
Graham-kenyér
9,8
Graham-liszt
19
Rozsos kenyér
7,6
Szójaliszt
9,8
Zöldség- és főzelékfélék
g/100g
Cékla
4,24
Karalábé
5,1
Karfiol
2,37
Kelkáposzta
4,5
Káposzta
3,4
Kukorica
8,8
Paradicsom
2,2
Paraj
4
Petrezselyemgyökér
8
Retek (hónapos)
1,36
Sárgarépa
3,7
Vöröshagyma
2,05
Zöldbab
4,2
Zöldborsó
7
Zöldpaprika
4,2
Gyümölcsök
g/100g
Alma
3,7
Dió
9,63
Egres
3,5
Eper
1,7
Kajszibarack
3,6
Körte
6,2
Málna
9,1
Meggy
4,2
Mogyoró
10,17
Ribizli
7,8
Szilva
5,7
Szőlő
5,4
Tej és tejtermékek
g/100g
Gyümölcsös joghurt
0,2
Kenyér- és tésztafélék
g/100g
Alföldi kenyér
1,1
Bakonyi barna kenyér
7,5
Graham-kenyér
5,5
Kifli (1 db=44 g)
0,5
Réteslap (1 csomag)
0,7
Rozskenyér
7,5
Száraztészta (4 tojásos)
0,5
Száraztészta (8 tojásos)
0,5
Szójás kenyér
5,6
Szójás, búzakorpás kenyér
11,5
Zsemle (1 db=54 g)
0,5
Zsemlemorzsa
1,2
Zsúrkenyér
0,9
Gabonafélék
g/100g
Árpa
12,2
Árpagyöngy
12
Árpapehely
12,2
Búza
9,9
Búzacsíra
4
Búzadara
7,2
Búzakorpa
50
Búzaliszt (finom)
0,2
Búzapehely
9,9
Köles (hántolt)
3
Kukoricaliszt
6
Kukoricapehely
6,1
Rizs (hántolatlan, fényezetlen)
5
Rizs (hántolt, fényezett)
2,4
Rozsliszt
12,7
Rozspehely
12,7
Zab, zabliszt
7
Zabpehely
10
Zabkorpa
22
Hüvelyesek és készítményeik
g/100g
Bab (száraz)
9
Csicseriborsó
9,5
Lencse
11,7
Sárgaborsó
9
Szójabab
8
Szójaliszt
3,8
Szójagranulátum, -kocka
3,6
Szójapehely
3
Olajos magvak
 
Dió
7,5
Gesztenye
7,5
Gesztenyemassza
3,5
Mandula
9
Mák
10
Mogyoró
8
Mogyoró (földi)
8
Mogyoró (sós)
8
Napraforgómag
6,3
Szezámmag
11,9
Tökmag
6,3
Zöldség- és főzelékfélék
g/100g
Brokkoli
3,6
Brokkoli (fagyasztott)
3,6
Burgonya
2,1
Burgonya (sült)
2
Cékla
3,1
Cukkíni
0,8
Csillagtök
0,7
Fejes saláta
0,6
Fokhagyma
0,8
Gomba (csiperke)
2,5
Gombakonzerv
0,8
Hagyma
1,3
Karalábé
1,8
Karfiol
2,1
Káposzta (fejes)
2,7
Káposzta (savanyú)
2
Káposzta (vörös)
3,4
Kelbimbó
2,4
Kelkáposzta
2,6
Kígyóuborka
0,6
Kovászos uborka
0,6
Kukorica
5,7
Laskagomba
2,8
Mangold
3,3
Olívabogyó
3,5
Padlizsán
2,5
Paprika (zöld)
0,9
Paradicsom
1,5
Paraj
6,3
Pasztinák
4
Petrezselyemgyökér
3,2
Petrezselyemzöld
5,4
Póréhagyma
3,1
Rebarbara
2,4
Retek
0,8
Sárgarépa
2,9
Sóska
3,3
Spárga
1,5
Sütőtök
2,5
Torma
8,3
Tök
0,8
Zeller
2
Zöldbab
3,2
Zöldbab (fagyasztott)
6,8
Zöldborsó
7,8
Zöldborsó (fagyasztott)
7,8
Gyümölcsök
g/100g
Alma
2
Ananász
1,2
Ananászkonzerv
0,9
Avokádó
3,3
Banán
3,5
Birsalma
6,4
Citrom
2,2
Cseresznye
1,7
Egres
2,7
Földieper
2,2
Füge (szárított)
12,5
Görögdinnye
0,8
Grapefruit
2,2
Kiwi
0,8
Körte
2,6
Mazsola
6,8
Málna
7,4
Málna (fagyasztott)
5,6
Meggy
1,3
Meggy (fagyasztott)
1,3
Narancs
2,2
Őszibarack
1
Ribiszke
6,8
Sárgabarack
1,9
Sárgadinnye
0,7
Szeder
4
Szilva
2,5
Szilva (aszalt)
13,6
Szőlő
1,3
Gyümölcslevek (100%-os)
g/100g
Almalé
2
Grapefruitlé
0,5
Paradicsomlé
1,5
Szőlőlé
1,3
Egyéb
g/100g
Élesztő
0,2
Kakaópor
16,8

 

Tudj meg többet! Kérj időpontot!

Jelentkezz és ismerd meg a Tenuitas Utolsó fogyókúra módszerét még részletesebben!
Miután úgy döntöttél, hogy elérkezett az idő a változásra, vágj bele Te is Utolsó Fogyókúrádba!

Kérj időpontot szakorvosi állapotfelmérésre!

 

Kapcsolódó oldalak
>> Diéta    >> Glikémiás Index   >> Energiakalkulátor   >> BMI kalkulátor   >> A tíz legfontosabb teafű
>> Vissza a kezdőoldalra

 

Ugrás a lap teteljére

TENUITAS EGÉSZSÉG STÚDIÓ 1132, Budapest, Visegrádi u. 23. II. em 5. Tel.:  +36 20 540 5420, E-mail:info[kukac]tenuitas[pont]hu

Designed by Webenium