tENUITAS AKUPUNKTÚRA

Szeretnél végre természetes és mégis hatékony megoldást a betegségedre? Unod már a ködös magyarázatokat, a gyógyszereket és a mellékhatásokat?

Az egészséggel kapcsolatos összefüggések egy kis odafigyeléssel megtanulhatók. A szakszerűen alkalmazott orvosi akupunktúra felesleges ígéretek nélkül gyors és látványos gyógyulást eredményezhet. Miközben gyógyulsz, észreveheted majd, hogyan leszel egyre energikusabb és élettelibb. Új lehetőség ez számodra, hogy egészségedet természetes módon őrizd meg.

 

HOGYAN SEGÍT A TENUITAS EGÉSZSÉG STÚDIÓ?

Az akupunktúra több ezer éves kínai gyógymód, mely jelentős segítséget tud nyújtani a fogyókúrázóknak is a siker eléréséhez. Az akupunktúra európai szó, amelyet az 1600-as évek elején Nagasakiba látogató Willem Ten Rhyne, holland orvos alkotott a latin acus (tű) illetve a punctura (szúrni) szavakból. A kínaiak az akupunktúrára a szó szerinti fordításban “tűvel szúrni” jelentésű “Csen” írásjelet használják, amely igen szemléletesen fejezi ki az akupunktúra, vagyis a tűszúrásos gyógymód technikáját.

 

AZ AKUPUNKTÚRA TÖRTÉNETE

Az akupunktúra ősi kínai gyógymód, amellyel testi és lelki megbetegedések hosszú sorát kezelik hatékonyan évezredek óta. Átfogó diagnosztikus és terápiás eljárás, melyben a gyógyhatást a bőr meghatározott pontjainak tűszúrással való ingerlése idézi elő. Az akupunktúra a tűszúrásos gyógymódnak nyugaton elfogadott neve, a latin acus (tű) és punctura (szúrás) szavakból származik.

AZ AKUPUNKTÚRA ANATÓMIÁJA

A hagyományos kínai akupunktúra lényege, hogy a bőrfelület meghatározott pontjain keresztül tűszúrással betegségeket lehet gyógyítani, és fájdalmat lehet csillapítani.

Az akupunktúra anatómiai elemei: a pontok és a vezetékek, csatornák. A vezetékek is többfélék lehetnek: fővezetékek vagy meridiánok, és az ezeket összekötő szekundervezetékek. 361 klasszikus pont 12 pár fővezetéken és 8 extravezetéken helyezkedik el. Léteznek még meridiánon kívüli pontok, kézpontok, lábpontok, főpontok.

A hagyományos kínai akupunktúra tanítása szerint a meridiánokban kering a QI azaz csi, az életenergia, amelynek keringését az egymással szemben álló, de egymást kiegészítő yin és yang erők irányítják. Az energia, a csatornákban, szigorúan meghatározott sorrendben, periódikusan kering, egyensúlyi állapotban maximális telitettséget ér el. Amennyiben az energiaáramlás nem folyamatos, valamilyen okból gátolt, funkcionális zavar következik be. Ez az energiablokk a belső egyensúly felbomlásához vezet, amely betegséget idéz elő.

AZ AKUPUNKTÚRA A GYAKORLATBAN

Az akupunktúrás kezelés bizonyos pontok megszúrásán alapul.

Felmerülhet a kérdés, hogy valóság-e vagy csak fantáziaszülemény az akupunktúrás pontok létezése? Mindenek előtt le kell szögeznünk, hogy az akupunktúrás pont létező valóság.

Ez a pont a kínai elnevezése szerint mélyedést, üreget, barlangot, földbe vájt lakóhelyet jelent. Minden bőrpontnak megvannak az anatómiai, anyagcserebeli, elektromos energetikai közös jellemzői. Anatómiai szempontból nemcsak szerkezetük, hanem elhelyezkedésük is lényeges. Az akupunktúrás pontok a meridiánokon találhatók. Ezek 0,5 – 2 mm átmérőjű parányi területek. A nagyobb kiterjedésű pontok a testen, és a végtagokon találhatók, a legkisebbek a fülön. Érzékenységük betegségre utalhat. Az egyes betegségekre meghatározott pontkombináció, illetve pontmintázat jellemző. Ezeket a pontokat megszúrva a betegség megszüntethető.

AZ AKUPUNKTÚRA HATÁSMECHANIZMUSA

A hagyományos kínai elképzelés szerint az akupunktúra hatása azon alapszik, hogy a csi energia a meridiánnak nevezett számos vonal mentén terjed a szervezetben életfontos szervből A legmegfelelőbb akupunktúrás pontok ott helyezkednek el, ahol ezek a meridiánok a bőr felszínhez a legközelebb futnak. Itt megfelelően képzett szakember a tű beszúrásával helyreállíthatja, vagy a megfelelő szintre hozhatja az energia áramlás intenzitását.

MILYEN BETEGSÉGEK KEZELÉSÉRE ALKALMAS AZ AKUPUNKTÚRA?

A Hagyományos kínai orvoslás más diagnosztikai rendszerrel dolgozik, mint a nyugati orvoslás, sokkal koraibb stadiumban diagnosztizál elváltozásokat-egyensúlyzavarokat, ezért óriási szerepe van a betegségek megelőzésében, egészségmegörzésben. A kialakult betegségek esetén is hatékony, számos kórképben sikeresn alkalmazható. Fontos, hogy mindig a nyugati orvoslás diagnosztikus és terápiás  eszközeivel kombináljuk, az adott kórkép kezelési protokolljai szerint. Ez azt jelenti, hogy ahol pl. gyógyszeres vagy műtéti megoldástól várhatók jobb eredmények ott ezekkel kombinálva, szakorvos kollegákkal együtműködve alkalmazzuk az akupunktúrát.

Az alábbi kórképekben alkalmazható  eredményesen az akupunktúra, önmagában vagy más kezelések kiegészítő terápiájaként:

Bőrgyógyászati kórképek:

  • Ekcéma
  • Urtikária-csalánkiütés
  • Psoriasis-pikkelysömör
  • Akne, Seborrhea
  • Hajhullás

Idegrendszer betegségei:

  • Fejfájások – migrének

 Keringési zavarok:

  • Magas vérnyomás betegség
  • Metabolikus szindróma

Nőgyógyászati betegségek:

  • PCOS-policisztás ovárium szindróma
  • Infertilitás, Meddőség
  • Dysmenorhoea
  • Menstruációs zavarok
  • Változókori problémák

Emésztőszervek betegségei:

  • Gyomor-béltraktus gyulladásai
  • Reflux, Gyomorégés, Gyomorsav túltengés
  • Puffadás, Emésztési zavarok
  • Székelési zavarok, székrekedés, hasmenés

Fül betegségei:

  • Fülzúgás, Tinitus

Légúti betegségek:

  • Allergia
  • Szénanátha
  • Asztma
  • Felső és alsó légúti gyulladásos betegségek

Urológiai betegségek:

  • Impotencia
  • Prosztata gyulladásos kórképei

Szenvedély betegségek:

  • Alkoholfüggőség
  • Nikotinfüggőség, Dohányzásról  leszoktatás

A hormonháztartás zavarai:

  • Anyagcserezavarok
  • Cukorbetegség
  • Elhízás
  • Pajzsmirigy-betegségek (pajzsmirigy alulműködés, pajzsmirigy túlműködés, Pajzsmirigy gyulladásos betegségei)

Mozgásszervi betegségek:

  • Lumbágó
  • Isiász

Gerinc és derékfájdalmak

Ízületi fájdalmak

Ízületi gyulladások

Sérülések, műtétek utáni rehabilitáció

 Pszichés és pszichoszomatikus panaszok:

  • Alvászavar
  • Hangulati élet zavarai
  • Depresszió
  • Pánikbetegség

 

AKUPUNKTÚRA – A hatásos fogyókúra módszere

Tenuitas Egészség Stúdió Programja különösen nagy hangsúlyt helyez a túlsúly elleni küzdelem fontosságára. Ezzel nemcsak kellemesebb közérzetet, több magabiztosságot, szép, esztétikus alakot, hanem a továbbiakban előforduló betegségek megelőzésében érünk el komoly eredményeket. A súlycsökkentési program tehát csak a kezdet. Azonban ebben a fogyókúrás szakaszban olyan segítséget nyújtunk a pácienseinknek, amely teljesen személyre szabott módon – éppen ezért rendkívül hatékonyan – támogatja a fogyókúrát és a későbbiéletmódváltást.

Tenuitas Egészség Stúdió Program alapelemei a fülakupunktúra, amelyet szükség és igény esetén testakupunktúrával is kombinálunk. A fülakupunktúra során apró nagyon vékony tűket szúrunk a fülkagyló külső részébe. Ezzel olyan pontokat stimulálunk, amelyek abban segítenek, hogy a fogyókúra során éhségérzet nélkül, egészségesen, mellékhatások nélkül könnyednek és magabiztosnak érezheti magát. A kezelésekre hetente két illetve három alkalommal kerül sor. Ez a túlsúly mértékétől függSemmiféle idegen anyag, vegyszer, gyógyszer nem kerül a szervezetbe, hiszen ez a gyógymód a szervezet saját öngyógyító folyamatainak beindulását, erősítését segíti.

A fülakupunktúrás kezelések előtt pácienseink állapotfelmérést kapnak, amely során kerül összeállításra a személyre szabott étrend, amely fokozatosan és a páciens igényeinek figyelembe vételével átvezet az új életmód felé. Ez az életmód-váltás segít majd abban hosszútávon, hogy a páciens egészséges maradjon és a lehetőségekhez mérten minél tovább teljes értékű életet élhessen.

A fülakupunktúra hatékony fogyókúrás módszer, mivel a szervezet egyensúlyi állapotának visszaállításával szabadít meg a felesleges kilóktól. 

  • Biztonságosan és fájdalom mentesen segíti a fogyást,
  • jelentősen csökkenti az étvágyat,
  • a belső szervek aktiválásával gyorsítja az anyagcserét.

A fülakupunktúra segítségével elkerülhetők a fogyókúrák kellemetlen mellékhatásai mint pl.

  • az állandó éhségérzet
  • az evés utáni sóvárgás és
  • a feszült, ideges lelkiállapot.

A fülakupunktúrás kezelések segítségével az egyénileg felállított diéta könnyedén, a lemondás érzése nélkül betartható.

Amennyiben szívesen csatlakoznál programunkhoz és elérkezettnek látod az időt, hogy drámai események nélkül, nyugodtan átalakítsd életmódodat, várjuk jelentkezésedet.